hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Jön a félpályás útlezárás

566 dolgozóból kilencvenen sztrájkoltak a HospInvest ellen Egerben

Hétfőn a délelőtti műszakban 566 dolgozó közül 90-en sztrájkoltak a jelenléti ívek összesítése szerint az egri kórházban; a határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetésben majdnem kizárólag orvosok vettek részt - az ellátás folyamatos volt, igaz, a szokásosnál kevesebb beteg jelentkezett az intézményben. A megyei kórház működtetésbe adásával kapcsolatos szerződések és eljárások ügyében a Heves Megyei Főügyészséghez fordult dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő.


A sztrájkra azt követően került sor, hogy a HospInvest szeptember 29-én megkapta az engedélyt az intézmény működtetésére a népegészségügyi szolgálattól. A "kórházvédő bizottság" fő követelése, hogy az intézmény menedzsmentje nyilvánítsa ki, miszerint az ellátás összeomlása fenyeget. Ebben a helyzetben kérje a fenntartó hevesi megyegyűlést, hogy azonnal mondja fel a HospInvesttel az intézmény működtetéséről szóló szerződést - mondta a sztrájkot követő sajtótájékoztatón Szabó Pál, a testület elnöke.
Bár korábban a sztrájkot szervezők azt ígérték, a sztrájk ideje alatt a vasárnapi ügyeletnek megfelelő ellátást nyújtják és szünetel a járóbeteg-ellátás, az MTI tudósítója a sztrájk idején azt tapasztalta a kórházhoz tartozó rendelőintézetben, hogy folyamatos a járóbeteg-ellátás. Intézményi dolgozók szerint fele annyi beteg jelentkezett az intézményben, mint egyéb hasonló napokon.
Hétfő reggelre a Liga Szakszervezetek szolidaritási sztrájkot hirdetett az egri kórház privatizálása ellen tiltakozók támogatására; Gaskó István, az érdekképviselet vezetője azt jósolta, hogy reggel 8 és 10 óra között nem indulnak vonatok Egerből. Az MTI helyszíni tudósítójának jelentése szerint a három, menetrend szerint 8 és 10 óra között induló vonatból csak egyet, a budapestit érintette a munkabeszüntetés - egy jegyvizsgáló sztrájkja miatt -, a Füzesabonyba és a Szilvásváradra induló járatok késéssel ugyan, de még a sztrájk befejezése előtt elindultak.
Kerpen Gábor, a Liga Szakszervezetek
alelnöke szolidaritásáról biztosította a "kórházmentő akcióban"
résztvevő dolgozókat.
A sztrájk ideje alatt a megyeháza előtt 10-15 tiltakozóból álló csoport gyűlt össze, de rendőri intézkedése nem volt szükség; a rendőrség megerősített járőrszolgálatot tartott a megyeháza környékén.
Hegyaljai Judit, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének intézményi vezetője bejelentette, hogy október 8-án a tiltakozás újabb formájaként félpályás útlezárást tartanak két, Egerbe bevezető főúton 6 és 18 óra között.
A Heves megyei Önkormányzat elnöke közleményben tudatta, hogy nem bontja fel a HospInvesttel kötött szerződést, mert az felelős, jó döntés. Jó a kórházban dolgozóknak és jó a megyében gyógyulóknak - közölte Sós Tamás (MSZP).
A szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott és pályázaton kívüli ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.
A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen. Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította a kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének. Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Jogászok szerint az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött szerződést, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető.
Az intézményben működő érdekképviseletek figyelmeztető sztrájkot tartottak szeptember 26-án, az egri önkormányzat pedig bejelentette, hogy pert indít a vagyonkezelési szerződés megsemmisítéséért, illetve fellebbezést nyújt be a népegészségügyi szolgálat döntése ellen. Ugyanakkor a Heves Megyei Bíróság elfogultságot jelentett be és a város keresetét a Fővárosi Ítélőtáblához továbbította.

A megyei kórház működtetésbe adásával kapcsolatos szerződések és eljárások ügyében a Heves Megyei Főügyészséghez fordult dr. Lukács Tamás országgyűlési képviselő. Szerinte ellentmondás van különféle végzések és határozatok dátumai és bizonyos történések között - közölte a Heves Megyei Online.


Forrás: MTI; HEOL

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A korszerű gyermekellátás és -ápolás kézikönyve 1-2.

    A Medicina Kiadó ismét forradalmian új, olvasóbarát, átfogó, gazdagon illusztrált könyvvel ajándékozza...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...