2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

25 ezerre emelné hallgatói létszámát a PTE

A jelenlegi mintegy 21 ezerről az új rektori ciklus végéig 25 ezerre kívánja emelni hallgatóinak létszámát a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hangzott el a felsőoktatási intézmény új vezetőségét bemutató sajtótájékoztatón hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen.

Miseta Attila rektor a következő időszak feladatairól szólva közölte: bízik abban, hogy a PTE a következő években gyorsuló fejlődés részese lesz. Az egyetemnek növelnie kell saját bevételeit, mondta, majd utalt arra, hogy 2020 után az európai uniós források "valószínűleg" a mostaninál szigorúbb kritériumok alapján lesznek elérhetőek.

Lengvárszky Attila rektori megbízott a tradíció és az innováció fontosságát is hangsúlyozva elmondta, hogy minősített oktatóik számát 10 százalékkal szeretnék emelni. A hallgatói létszámot a jelenlegi mintegy 21 ezerről 25 ezerre kívánják növelni, azon belül pedig a külföldi hallgatók számát 5 ezerre, tette hozzá. A rektori megbízott egyúttal célként jelölte meg, hogy három nemzetközi és három felsőoktatási rangsorban a magyarországi intézmények közül legalább a negyedik helyen szerepeljen a PTE. Lengvárszky Attila a többi között szólt a minőségi kollégiumi férőhelyek növelését célzó tervekről, a hallgatói érdekképviseleten belül felállítandó rektori ombudsmanról, illetve kitért arra is, hogy szeretnék megállítani a Pécsről és a régióból történő elvándorlást. Szavai szerint az egyetem "természetes szövetségesnek" tekinti a paksi atomerőművet és a Paks 2. projektet.    A szervezeti változásokra térve a rektori megbízott kiemelte: fontosnak tartják a szenátus döntéshozó szerepének erősítését és az egyetemi bürokrácia csökkentését.

Gábriel Róbert, a PTE általános, tudományos és innovációs rektorhelyettese beszámolt arról, hogy az intézmény jelenleg is világszínvonalú teljesítményt nyújtó kutatócsoportjai mellé a jövőben szeretnének "még néhányat felzárkóztatni". Megfogalmazása szerint nem irreális cél, hogy a PTE oktatói, kutatói rendszeresen publikáljanak a legmagasabb színvonalú nemzetközi tudományos folyóiratokban.

Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese komoly stratégiai feladatnak nevezte az egyetem belső erőforrásainak még hatékonyabb kihasználását. A finanszírozásról megjegyezte, hogy az európai uniós források felhasználásában a jövőben sokkal fontosabb lesz a nemzetközi szerepvállalás és kapcsolatrendszer. Az eddigieknél sokkal koordináltabb együttműködést kell megvalósítania az egyetemnek helyi, megyei és országos szinten is, fűzte hozzá.

Péley Bernadette oktatási rektorhelyettes a többi között arról beszélt, hogy kiterjesztik és továbbfejlesztik az oktatók teljesítményértékelő-rendszerét. A meglévők mellett pedig olyan képzések indítását tervezik, amelyek csak Pécsett lesznek megtalálhatóak, közölte.

Az egyetem MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a "lehető legtöbb" szakot duális képzéssé alakítanák át a már így működő műszaki tanulmányokhoz hasonlóan, annak érdekében, hogy a hallgatók már az egyetemi éveik alatt megtapasztalhassák, miként ültethetik át az elméletet a gyakorlatba.

 Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora az egyetem új rektori vezetését és programját bemutató sajtótájékoztató után Pécsen 2018. július 2-án. MTI Fotó: Sóki Tamás
Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora az egyetem új rektori vezetését és programját bemutató sajtótájékoztató után Pécsen 2018. július 2-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink