100 éve született, akinek sokan éveket köszönhetnek
1919. szeptember 6-án született Wilson Greatbatch amerikai mérnök, aki a beültethető szívritmus-szabályozó kifejlesztésével emberek millióinak életét mentette meg, közli a hvg.hu az MTI nyomán.
Egy Angliából bevándorolt kőműves fiaként látta meg a napvilágot a New York állambeli Buffalóban. Műszaki érdeklődése már gyerekkorában megmutatkozott, lelkes rádióamatőrként ismerkedett meg az elektronikus áramkörökkel. A második világháborúban a haditengerészet kötelékében híradós, radarkezelő és tüzér volt. Leszerelése után egy évig telefonszerelőként dolgozott, majd a háborús veteránoknak járó támogatás segítségével beiratkozott a Cornell Egyetem villamosmérnöki szakára, ahol 1950-ben alapfokú, majd 1957-ben a Buffalo Egyetemen mesterdiplomát szerzett. Ezután a Taber műszeripari cégnél helyezkedett el, részmunkaidőben tanított is.
Még a Cornell Egyetemen, sebészekkel beszélgetve hallott a szívblokknak nevezett betegségről, s ettől kezdve foglalkoztatta annak kezelése. Az ilyen betegeknél a természetes elektromos (idegi) impulzusok késve vagy egyáltalán nem jutnak el a szív felső részéből, a pitvarokból az alsó részben fekvő kamrákhoz. A szívritmuszavart akkoriban külső, elektroncsöves egység által vezérelt, fájdalmas elektromos sokkal gyógyították, s mivel a szerkezet váltóáramról üzemelt, adott esetben halálos áramütést is okozhatott.
Greatbatch mérnökként közelítette meg a kérdést, olyan kisméretű készüléket gondolt el, amely beültethető a páciens szervezetébe, de erre csak a szilikontranzisztorok elterjedésével nyílt meg a lehetőség. A Buffalo Egyetemen 1956-ban a közeli krónikus betegségek kutatóintézetének megbízásából szívhangokat rögzítő eszközt tervezett, amelybe véletlenül a kelleténél százszor nagyobb ellenállást épített be. Meglepve vette észre, hogy a készülék az emberi szívveréshez hasonlító, másodpercenként ismétlődő 1,8 milliszekundum hosszú impulzusokat ad ki, s felismerte, hogy ily módon a beteg emberi szív is vezérelhető.
A szükséges oszcillátor-áramkör megszületése után már "csak" a beépíthető méretűvé tételt, a testfolyadékoknak ellenálló szigetelést és néhány más technikai problémát kellett megoldania. A megoldáson vele egy időben más amerikai és svéd kutatók is dolgoztak, versenyfutás indult az elsőségért. Mivel munkahelye nem támogatta, kilépett, és kétezer dollárnyi megtakarított pénzéből kerti fészerében kísérletezett megszállottan a buffalói veteránkórház sebésze, William Chardack segítségével. (Greatbatch korábban több doktort is megkeresett, de azok nem érdeklődtek találmánya iránt.)
A két év munkájával tökéletesített első változatot 1958-ban Chardack egy kutyába ültette be, s a készülék kiválóan működött. Az első 50 pacemakert Greatbatch saját kezűleg gyártotta, ezekből 40-et állatkísérletekben használtak fel a Medtronic cégnél, biztató eredménnyel. A szívritmus-szabályozót első emberként 1960. április 15-én egy hetvenhét éves férfi kapta meg, és még abban az évben tíz másik betegbe is beültették. A miniatűr életmentő készülék az első beteg életét tizennyolc hónappal hosszabbította meg, de olyan is akadt, aki ezután még több mint harminc évig élt.
Beültethető szívritmus-szabályozót 1983-ban az elmúlt fél évszázadban a társadalom javát szolgáló tíz legfontosabb fejlesztés közé választották. Őt magát 1988-ban az ohiói Akronban beiktatták az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába, ezzel példaképe, Thomas Edison nyomdokaiba lépett. 1996-ban a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) életműdíjával is kitüntették.
