hirdetés
2019. június. 27., csütörtök - László.

Megtérül-e a csendes taktika?

Interjú prof. dr. Molnár Tamással, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnökével.

hirdetés

A centrumosítás hozhatna érzékelhető minőségjavulást a gasztroenterológiai ellátás esetében – véli professzor dr. Molnár Tamás, akit a Magyar Gasztroenterológiai Társaság nagygyűlése kapcsán kérdeztünk eredményeikről, problémáikról. A társaság elnöke „hangerőről”, lobbierőről, az evidenciaalapú döntések hiányáról, oktatásról és többek között arról is beszél, hogy nehezen értik a politika nyelvét.

Csendes szakma az önöké, ritkán fogalmaznak meg nyílt színen véleményt, gondolom, ez nem feltétlen azt jelenti, hogy egyetértenek minden, a szakmájukat érintő egészségpolitikai intézkedéssel. Mit gondol, megtérül, kifizetődő ez a „csendes taktika”?

Szomorú azt hallani, hogy nagyon csendesek vagyunk, de valószínűleg ez az igazság. A kérdésben rejlő kritika hallatán érdemes lenne minden, az elmúlt 20−30 évben, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság vezető pozícióját betöltő szakembernek magába néznie és végiggondolnia, jó úton jártunk, járunk-e. Őszintén mondom, azt, hogy csendesek vagyunk, belülről sokkal kevésbé lehet érezni, mint azt, hogy mennyire kicsi vagy nem megfelelő az érdekérvényesítő képessége a szakmánknak. De valószínűleg ez a kettő szorosan összefügg, nyilván ehhez nem kell nagy képzelőerő. Én azt gondolom, egyrészt tűzközelben kell lenni ahhoz, hogy valaki kinyithassa a száját és „olyat mondhasson”, amire felfigyelnek a döntéshozók, másrészt csak az tud érdemben hozzászólni a kérdéshez, akiknek kikérik a véleményét.

Európa-szerte folyamatosan növekszik a krónikus emésztőszervi betegségek egészségügyi, társadalmi és gazdasági költsége. Nyilvánvalóan a szakmánk jelentősége okán, a nagyszámú betegcsoport érdekképviselete miatt sokkal több területen lehettünk volna eredményesebbek, hatékonyabbak. Szomorú, hogy amennyire előtérbe került és jelenleg prioritást élvez például a szívbetegségek és az anyagcsere-problémák kezelése, annyira marginális kérdés például a vastagbélrák szűrése. Pedig a szakma folyamatosan érvelt a szűrés bevezetése mellett. Az elmúlt 25 évben folyamatos ígérettel bírtunk az éppen aktuális döntéshozók részéről, akik ígérték: megoldják, értik, tudják, mindent elkövetnek majd ezért. Az elméleti támogatás mellett volt még egy közös pont, mindig azt kérték, amíg nem sikerül elindítani a központi szűrést, addig ne hívjuk fel a figyelmet erre a problémára. Nagyon rosszul hangzik, de a túlzott hírverésnek köszönhetően, ha a részvétel megközelítené a 100%-ot, akkor nagyon nagy gondokkal kellene szembenéznünk.

Nem bírná el a rendszer?

Az ellátórendszer egyik pontja sem, gyakorlatilag most a szűrésre szorulók felét tudjuk nagy biztonsággal fogadni, ez a mérték a teljes gasztroenterológusszakmának a kapacitását felemészti. Ezt a problémát jeleztük, számításaink az eddigi pilot szűréseken alapulnak, amikből az utolsó Csongrád megyében volt, de Győr-Moson-Sopron megyében is zajlott projekt. Ahogy a mostanira, úgy a korábbi pilotszűrésekre is igaz, semmilyen reklámot nem kapott egyik sem.

Mekkora a részvétel most, hol tartanak most? Figyelik, monitorozzák ezt?

A monitorozás nem a mi dolgunk. A mi feladatunk a minőségi colonoscopia végzése, és itt azt tapasztaljuk, hogy a nem negatív mintával endoszkópiára került betegek nagy százalékában találunk kóros eltérést, melynek ellátása endoszkóposan vagy sebészileg történik. Természetesen kapunk időnként súgást, hogy hol tart a folyamat, de azt például, hogy a háziorvosok hány páciens esetében indították el a kivizsgálás folyamatát, nem tudom megmondani.

Készítettek háttértanulmányokat, számításokat, melyekkel a döntéshozókat meg tudják győzni?

Szeretném eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a döntéshozók evidenciaalapú döntéseket hoznak. Az ellátórendszerben keletkezett adatok önmagukért beszélnek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság nem döntés-előkészítő szakmai szervezet, szakértőként szívesen részt vállalunk értelmes munkákban. A vastagbélrákszűrés programja alapján azonban jól látszanak a rendszer hibái, gyengeségei: a projekt kapcsán több munkacsoport jött létre, ám a teamek nem kommunikálnak egymással, a projektet vezetők párhuzamosan ugyanazokat a feladatokat adják ki a különféle szakértőknek, az eredmények nincsenek összefésülve, szakmailag megkérdőjelezhető a teljes folyamat. Nincs egy igazodási pont…

Az, hogy a gasztroenterológiai kórképek területén itt tartunk, az hány százalékban múlik önökön és a szakmapolitikán?

Semmiképp nem tolnám el magunktól a felelősséget, de azért a „szorzótábláról” ne vegyük le a lakosságot sem, a többség úgy él, ahogy!

Rendben, de akkor álljunk meg egy pillanatra. Miközben a kormány kétségtelen, hogy elvben, szavak szintjén elkötelezett a tudatos táplálkozás mellett, menzareformot indít és számtalan, egészséges életmódra ösztönző programot, egészségnapot szervez, addig a pártpolitikusok többsége (hovatartozástól függetlenül) kolbászfesztiválra jár, pacalt, csülköt falatozik jóízűen, lángos, pörkölt, fakanál – elég a nyári bulvárlapok címlapjait végignézni. Látott már olyan közszereplőt, aki személyes életmódján keresztül példát mutatna?

Ez egy többszereplős történet. Azért, mert például egy gasztroenterológus szakmailag nincs a csúcson, nem lesz beteg Józsi bácsi. Mi tudjuk és az a feladatunk, hogy tudatosítsuk mindenkiben: az egészségtelen életmódnak köszönhetően egyfajta fokozott betegség-előfordulással kell kalkulálni, ráadásul ezek általában daganatos kórképek. Ezt követően jöhet csak az ellátórendszer kritikája. Aki eddig nem dolgozott vagy élt külföldön, úgy gondolja: sehol sem olyan rossz az ellátás, mint Magyarországon. Aztán, amikor kimegy például Angliába és visszajön, már másképp vélekedik. Nem sok ország van, ahol a betegek zöme legfeljebb 48 órán belül eléri az orvosát, aznap vagy másnap ott ül a rendelőben…

Természetesen ez még nem elegendő ahhoz, hogy elégedettek lehessünk magunkkal, én is úgy gondolom, hogy összességében a magyar ellátási rendszer rosszul szervezett, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a finanszírozás abszolút logikátlan. Mint már korábban említettem: a döntéshozók nem evidenciaalapú döntéseket hoznak, aki hangosabban kiabál, az előbb célt ér. Az viszont biztos, hogy a beteg orvoshoz jutása alapján világviszonylatban is az elsők között van. Onnantól kezdve viszont – ami nagyon szomorú –, hogy a betegsége révén ki, mikor kap diagnózist, mikor kerül kórházba és milyen gyorsan vizsgálják ki és kap terápiát, nem feltétlen attól függ, hogy ki a háziorvosa, attól függ, hogy kiket ismer és kitől milyen orvos telefonszámát tudta megszerezni.

Én most adok önnek egy varázspálcát, elméletben szervezze újra az ellátást a saját szakterületén!

Adatok, információk hiányában nehéz tervezni, nincsenek indikátoraink, a különféle osztályok, centrumok teljesítménye nem összehasonlítható, pedig nagy szükség lenne rá. Egy csomó adatot szolgáltatunk a rendszerbe, ám az ebből kinyerhető információk elvesznek, összességében nem tudom, hogy más szakmák miként vélekednek erről, de mi érezzük ennek hátrányát. Megjegyzem, ha Angliában valaki egy sebészhez be akar jelentkezni, az interneten megnézheti a szövődményrátájától kezdve minden egyes műtéti kimenetelt, miután ez mind gyakorlatilag publikus. Ehhez képest nálunk a rendszer még el sem indult, pedig nyilván mindenki szeretné tudni, hogy valójában hol is tart a többiekhez képest. Néhány gazdasági, szakmai vezető saját kórházán belül próbál ilyen minőségi mutatókat előállítani, de ez nem elégséges. Egy biztos, az eredményesebb, hatékonyabb ellátórendszer érdekében az egész gasztroenterológiai ellátást centralizálni kell – ebbe az irányba kell haladni. Szükség lenne 3-4 csúcscentrumra, ahol mindenféle beavatkozást el tudnak végezni, ezen belül 1-2 olyan intézményre, ahol sebészeti műtétet kiváltó endoszkópos eljárás is végrehajtható. Ezen túlmenően az országban kellene tíz-tizenöt jól felszerelt gasztrocentrum. A betegek szaporodó száma okán a krónikus gyulladásos bélbetegek ellátását is újra kellene szervezni, ma 19 centrumból valójában jó, ha 5 működik. A centralizáció egy professzionálisabb teammunka előtt is teret nyithat, lenne elegendő nagy gyakorlati tapasztalattal bíró szakember.

A jövőben az is fontos lenne, hogy a rendelkezésre álló források elosztása ne egy „semmire sem jó” pályázati rendszeren keresztül történjen. A mai szisztémában olyan kényszermegoldások születnek, melyek a betegellátást nem viszik előbbre. Ha azt kérdezné, hogy szerintem a sürgősségi betegellátási rendszer bevezetése hozott-e bármilyen pluszt a betegek számára, akkor az én válaszom az, hogy nem. Sőt! Korábban a mentő bevitte ezeket a betegeket a megfelelő intézet szakambulanciájára, ami éjjel-nappal működött, nem kellett nyolcvan órát várni azért, hogy a beteg orvoshoz kerüljön. A saját városomban, saját kórházamban azt látom, hogy a betegellátás minősége ennek köszönhetően romlott, nőtt a betegek várakozási ideje, szignifikánsan rosszabb lett a betegútmenedzsment. És miért történt mindez? Mert kitalálták, hogy az SBO-ra lehet pályázni…

De azért szeretném elmondani, annak ellenére, hogy csendesek vagyunk és a szakma képviselői ritkán szólalnak meg a médiában, nem keresik a politikusok társaságát, az nem jelenti azt, hogy a háttérben ne folynának egyeztető tárgyalások. Azért vannak eredményeink, sok mindenen tudtunk változtatni, főleg a finanszírozás tekintetében. Számos olyan beavatkozás, vizsgálat, eljárás került a közfinanszírozott ellátások körébe, melyek korábban nem voltak elérhetők. Jelenleg is zajlanak olyan egyeztetések, melyek pozitív irányúak és jót sejtetnek. Általában ezek a tárgyalások és az általunk elért eredmények a finanszírozóhoz köthetők, velük nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, sokat köszönhetünk a szakértőiknek. Az egészségpolitikával kapcsolatban rosszabb a tapasztalatunk, a politika színpadán gyorsan cserélődnek a szereplők, mire megismerünk valakit, lecserélik, és ismét egy új szereplő áll a nézők előtt.

A mindenkori miniszter tanácsadó testületének, a szakmai kollégiumnak pont ez lenne a feladata, a folytonosságot kellene garantálni. Ha komolyan venné bárki ezt a grémiumot, akkor nem kellene a köröket újra meg újra megfutni. Rosszul gondolom?

Nem, a szakmai kollégium szerepe nagyon fontos lenne, a tagozatunk tagjai igyekeznek lelkiismeretesen helytállni, ennek ellenére a testület eredményei csekélynek tekinthetők. A Szakmai Kollégium vezetőit a politika jelöli ki, ennek ellenére úgy tűnik, rájuk sem tekintenek partnerként. A minisztérium részéről észszerűtlen határidő alapján bekért beadványok, a muszáj okán sebtében megszületett irományok fémjelezik a testület tevékenységét – mindezek csupán arra jók, hogy valaki lobogtathasson egy papírt, elvégezte a feladatot.

Divat ma gasztroenterológusnak menni, mennyire trendi ez a szakterület az orvosegyetemeken végzettek körében? Mennyire vonzó ez a pálya?

Lassan hiányszakma lesz a gasztroenterológia, nincs előtérben. Hogy ez miért van így? Nyilván a válasz leegyszerűsíthető: sokak szerint azért, mert ez egy sokkal munkásabb szakma, mint a belgyógyászat többi területe. Egy endokrinológus ellenőrzi a cukorszintet, hormonszintet és az alapján felírja a gyógyszert, a mi szakmánk ennél jóval összetettebb, időigényesebb. De őszintén, nem hiszem, hogy csak ez lenne az oka, ennél azért ez sokkal összetettebb, szerintem ebben nagy szerepe van a képzési rendszernek. Saját példámból kiindulva: a gasztroenterológiai előadások, illetve a belgyógyászati előadások látogatottsága katasztrofális, ez azt jelenti, hogy a félév végére 3-4 embernek tart előadást az ember a 200 fős évfolyamból. Mondhatjuk, hogy egyre kevésbé szükséges az előadás, hiszen az interneten ma már minden fent van, a hallgatók szeretnének virtuális előadásokat; van olyan intézet, amelyik ezt bevállalta, be sem kell menni, felveszik az előadást, a hallgatók megnézik otthon. Ám ez nem helyettesíti az előadást, az interaktív párbeszédet. Természetesen ösztönzők beépíthetők a rendszerbe, így például aki bejár az előadásokra, minden előadás végén ír egy tesztet, ha jól kitölti, nem kell vizsgáznia vagy könnyítést kap. Ezzel el lehetett érni, hogy három emberből legyen százötven. Ám a hallgatók zöme a képzés során nem foghat a kezébe endoszkópot, nem érezheti át a gyógyításban rejlő erőt, nincs meg a varázslat, a „hűha” élmény – ha nem tesszük vonzóvá, érdekessé ezt a hivatást, akkor miért várjuk, hogy gasztroenterológus legyen bárki?

Akkor miért nem adjuk kezükbe az endoszkópot?

Ez is egy bonyolult kérdés, szervezési feladat. Gyakori kritika tulajdonképpen az összes orvosegyetemen, nem csak a szegedin, hogy ameddig az alapozó tárgyak oktatása során magas szintű a hallgatók képzése, addig a klinikai tantárgyakban gyengén teljesítünk. Mi a különbség a kettő között? Jelen pillanatban nincs egyetlenegy olyan hely sem, ahol külön lenne választva az oktató és a betegellátó. Bérezésben és papíron elválik ugyan, de a valóságban nem ez történik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a napi rutin, a rengeteg beteg mellett jönnek a hallgatók, és az illető lelkiismeretére, idejére van bízva, hogy az egyébként is 100%-ra járatott idejéből még hány százalékot áldoz rájuk, mennyit próbál és tud értük tenni – országon belül iszonyatos különbségekkel szembesülünk. Ha gasztroenterológiai utánpótláson szeretnénk javítani, akkor változtatnunk kell!

Beszéljünk egy kicsit a tudományról. Ha a szakterületére gondol, mely területen vár változást a közeljövőben?

Ahogy a hepatitis C-vírusnak, így remélhetőleg az IBD-nek is megtalálják a gyógymódját, amely a betegek 40−50%-ában lesz hatékony, ami nem veszik el a betegek harmadánál egy év múlva, hanem tényleg meggyógyítja őket. Jó lenne, ha a vastagbélrák esetében a jelenleginél pontosabb DNS-alapú tesztekkel dolgozhatnánk, ezáltal csökkenhetne az endoszkópia terhe is. Az irritábilis bélbetegségek nagy többsége mikrobiommal kapcsolatos intolerancia, fő tünetük, hogy ha bármit eszik a beteg, felpuffad. Ha ezeket hatékonyan tudnánk kezelni, hogy az tartós javulást eredményezzen, az hihetetlen nagy javulás lenne. De a gondok inkább sokasodnak ezzel kapcsolatban egyelőre, mint hogy bármi eredmény lenne.

Egy évvel ezelőtt kapott felhatalmazást az MGT vezetésére, még van egy év hátra. Mit gondol, jó úton jár?

Két dolgot szeretnék megjegyezni, az MGT elnöki funkciója szakmapolitikai szempontból csupán jelképes funkció, és a rendelkezésünkre álló két év borzasztóan rövid. De azért már lassan láthatóvá válik az ez idő alatt végzett munka is. Hatalmas energiákat fordítottunk a szakmai guideline-ok elkészítésére. Gyakorlatilag 5-6 szakmai protokoll kihirdetés előtt áll (például tápcsatornai vérzések, gyulladásos bélbetegségek kezelése, endoszkópos sebészeti beavatkozások, széklettranszplantáció). Fontos, hogy az endoszkópos asszisztensek képzésében is sikerült előrelépnünk, korábban ez nem volt rendszeres és nem volt az MGT-hez köthető. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz tartozott a feladat, ők hirdették meg a képzéseket bizonytalan időközökben, csaknem félmillió forintos önköltséggel. Októbertől az MGT berkein belül elindul egy akkreditált asszisztensképzés, az MGT Szekcióinak támogatásával és cégek bevonásával ez az ár az ötödére csökkent. Elindult az IBD nővérképzés is, és nekifogtunk a kongresszus struktúrájának gyökeres átalakításának is. A változtatás a jövő évi programon már látszódik majd, így például egy nappal rövidebb lesz, és az európai gasztrokongresszus mintájára az első oktatási nap lesz, ez az idő az újdonságok összefoglalásával telik majd. Eddig az aktuális szekcióülések külön zajlottak, most ezeket összekapcsoljuk, ennek köszönhetően az egy területen kutatók és klinikusok is hallhatják egymás eredményeit, tapasztalatait. Megpróbálunk több külföldi előadót is bevonni, a struktúrát is úgy alakítjuk át, hogy sok egymástól eltérő témájú meeting legyen: viták, diszkussziók más szakmai szervezetek bevonásával együtt.

Az Egyesült Államokban hagyomány, hogy az elnök levélben látja el jó tanácsokkal utódát. Tudom, még korai, de mit üzen félidőben az MGT következő elnökének?

Folytasd azt, amit elkezdtem!

 

FERRING/PEN-COR/2019/05/278

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A rovat támogatója

 


Ferring Magyarország Kft,
Székhely: 1138 Budapest, Tomori utca 34.
Elektronikus elérhetőség: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Évek óta tartó országos folyamat, hogy egyre nő azoknak a praxisoknak a száma, amelyekben nincs állandó háziorvos. A kormány látja ugyan a problémát, de nem sikerül visszafognia a folyamatos fogyást.

A GDPR-ral kapcsolatos magyar jogszabályi környezetet módosító salátatörvény számos rendelkezést igazított ki az európai adatvédelmi szabályozásnak megfelelően.