2024. április. 19., péntek - Emma.

Felvi-rangsor: a pécsi az első az orvosi karok között

Egy év alatt tizenhárom helyet javítva a második, az orvosi képzőhelyek között az első helyen szerepel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Kara a Felvi 2012-es kari rangsorában.

A Felvi.hu összesített rangsorának élén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara áll, a harmadik a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara.

Bódis József orvosprofesszor, a PTE rektora örömének adott hangot, hogy az általa az egyetem zászlóshajójának nevezett orvosi kar, amely már korábban is volt első az orvosi karok között, most visszakerült ebbe a pozícióba.

"Az elismerés mögött hosszú évtizedek mennyiségi és minőségi munkája van. Büszkék lehetünk oktatóinkra, akik az oktatás és a tudomány területén is kiváló eredményekre képesek" – mondta. A rektor szólt arról is, hogy a hazai orvosi karok közül a pécsin a legnagyobb a külföldi hallgatók aránya, az itt folyó képzés ismertté vált a világban. "Ezen az úton kell továbbhaladni, hogy a jövőben is meg tudjuk felelni a velünk szemben támasztott elvárásoknak"  – mutatott rá.

Bódis József úgy vélte: a Felvi 2012-es rangsora növelheti az érdeklődést a pécsi orvosképzés iránt, de az korábban is nagyon népszerű volt, az itt végzett orvosokat pedig bárhol a világon nagy szeretettel fogadják.

A Felvi 2012-es összesített kari rangsort minden évben az oktatók és a hallgatók teljesítménye alapján állítják össze. 

Az eduline.hu portálon megjelent adatok szerint a legjobb eredményű diákok sorrendben a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán és az ELTE jogi karán tanulnak, míg az oktatói kiválóság alapján a pécsi orvosi kar, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kara és a Nyugat-magyarországi Egyetem mezőgazdasági kara vezet.

(forrás: felvi.hu, MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés